Tánctörténet

Swing táncokból az Egyesült Államokban rengeteget tartanak nyilván, írnak le részletesen. Ezek egy részének amerikai, afro-amerikai, más részének európai hagyományai vannak de mindegyikről elmondható, hogy egymásra is hatottak és nagy részük kialakulásában a különböző egyéni táncstílusok is döntő szerepet játszottak. Egy-egy (vagy természetesen akár több) táncos a maga egyedi stílusával mindig formálta, átalakította a swing táncokat, legelőször azt, ami az 1910-es évek elején tűnt fel az USA-ban, majd később ennek módosult változatai (lsd. lindy hop, balboa, west coast swing stb.) amelyek aztán szétterjedtek a különböző államokban. Magyarországon napjainkban a számos swing táncból a balboa, boogie-woogie, hollywood style, lindy hop, a jive és persze a west coast swing az, amit szélesebb körben ismernek és táncolnak akár versenyeken is. Alapvetően azért mert ezek a legjobban elkülöníthető, megkülönböztethető swing táncok – amelyek azonban nagyon jól kiegészítik egymást és szabadon kombinálhatók.

 
A swing első ismert tánc formája a texas tommy 1913 környékéről. Ezt később break-a-way névre keresztelték át az 1920-as évekre, amikor már mindenki a charlestonért bolondult. A break-a-way és a charleston elemei ekkor kezdtek el keveredni. Ebből az elegyből egy új, akkor még név nélkül említett táncstílus kezdett kialakulni.A ma ismert lindy nevet egy híres harlemi swing táncos, George “Shorty” Snowden adta ennek az új táncnak. A névadás előzménye Charles Lindhberg rekordja volt, amikor 1927-ben 33 óra alatt repülte át az Atlanti óceánt. Ez akkoriban, amikor a repülés még újdonságnak számított igen nagy szenzációt jelentett. Ezért, aztán amikor egy újságíró, aki korábban még sohasem találkozott a kialakulóban lévő swing tánccal megkérdezte egy versenyen a győztes Shortyt, hogy mi a neve ennek az újdonságnak. A válasz: “Lindy hop – repülünk, pont úgy, ahogy Lindy tette”.A lindy egyik jellegzetességének tartott akrobatika később, mégpedig csak az 1930-as években tűnt fel, amikor Frankie Manning párjával az első ún. első “air step”-et megalkotta. A vad akrobatikus elemeket azonban a versenyek és fellépések kivételével nem lehetett közönséges tánctermekben, klubokban gyakorolni és látni. Mivel könnyen sérüléseket okozhatott a táncolóknak, így nem engedélyezték.Az azóta eltelt több évtized alatt a lindy hop a swing “első” igazi, az eredeti táncává nőtte ki magát és mindeközben először a charleston, majd olyan más egyéb táncok elemeit is átvette mint az apache dance, the shimmy, cakewalk, foxtrot, tap stb. Ezek a táncok egyébként alapvetően mind jazz táncként ismertek. A lindy volt viszont az első olyan jazz alapokon nyugvó afro-amerikai tánc, amit a fehér Amerika is elismert és megszeretett. Korábban ugyanis élesen faji alapon különült el egy-egy tánc elfogadottsága (mint ahogy egyébként maga a (jazz) zene elismertsége is). Az afro-amerikai eredete és vadsága vagy szexuális túlfűtöttsége miatt az első swing táncokat vagy azok csíráit addig élesen elutasította a fehér társadalom.A lindy táncosok törzshelye New Yorkban a harlemi Savoy Ballroom-ban volt, amely 1926-ban nyílt meg. Kezdetben Shorty George volt a táncosok elismert és kiemelkedő vezetője később a ’30-as években azonban Hubert “Whitey” White társaival megalkotta a Whitey’s Hopping Maniacs elnevezésű fellépő csoportot, amely aztán mint Whitey’s Lindy Hoppers lett ismert. Olyan szórakozóhelyeken léptek fel, mint a Cotton Club és nekik köszönhetjük, hogy kialakították a lindy hop mai formáját, stílusát. A lindy ugyanis tartalmaz igen lényeges, karakteres elemeket: alapvetően 6-os és 8-as számolású alapot és egy folyamatosan “forgó” érzést (vö. swing) amely a zene ütemével, a szinkópálással áll kapcsolatban. A lindy jellemzője a hangsúly árnyalatnyi előlegezése vagy késleltetése az alapütéshez, a beathez képest, ami a táncos mozgásában dinamikusan megjelenik.

A lindy táncosok jelentős része igyekszik a forráshoz, minden kiindulópont nyitányához az ún. savoy style-hoz közelíteni – ezt tartják az eredeti lindynek, ami lényegében a Whitey’s Lindy Hoppers stílusát jelenti, ahogy ők táncolnak olyan régi (film)felvételeken, mint: “A Day at the Races,” vagy “Hellzapoppin”. Alan Parsons amerikai szakíró szerint viszont a szó szoros értelmében talán nem is beszélhetünk savoy style-ról, hanem inkább a “savoy hagyományról”. Ezt ő azzal magyarázza, hogy a ’30-as évekbeli táncmód súlypontja igencsak alacsonyan volt, mély testtartással táncoltak, majdnem úgy, mintha egy székben ülne az ember. A pár férfi tagja nem mozgott sokat tánc közben, hanem önálló, szilárd pontként állva 5. számolásra előbb megállította majd visszahúzta a nőt. E mozgás kivitelezése közben lényegében vonalban mozgott nem pedig körkörösen, ahogy a Savoy Ballroomban a táncosok eredetileg tették. Ezt a fentebb vázolt stílust előadásokra, fellépésekre fejlesztették ki Whitey táncosai, ettől tehát némileg eltért a tánctermekben látott stílus.

A modern savoy megint különböző egy kicsit. A páros mindkét tagja enyhén hajlított pozícióban van de egyenesebb testtartásban, mint az előzőekben leírt variáció. A térdek hajlottak de nem behajlítottak és mindez ruganyos és rugalmas kinézetet kölcsönöz. A nőt párja a 2. számolásra húzza maga felé mialatt ő maga a 3.-ra kezd elindulni. Nincs húzás az 5-re – ehelyett a férfi átvezeti nyitott pozícióban a partnerét egy viszonylag keskeny vonalon. A modern savoy charleston, jazz és hip-hop elemeken nyugszik.

Lindy hop (és más egyéb swing tánckategória) versenyeket a swing szülőhazájában az Egyesült Államokban a kezdetektől rendeznek, igaz nem feltétlenül csak egy bizonyos tánckategóriára szűkítik le az indulni szándékozók táncstílusát. Ezt a tánc alapvetően swing zenéhez illik, a gyors (és még táncolható!) tempó elérheti a 120-180 ütem / percet. Bár mint minden swing társastáncnak, a lindynek is az improvizáció az egyik alapfeltétele, versenyeken legtöbbször indítanak olyan kategóriát is, amelyben hozott zenére koreográfiákat mutatnak be az indulók, ez a showcase. Európában nemzetközi szinten igen ritkán rendeznek versenyt, többnyire egy világbajnokság megrendezésére kerül sor tekintettel az alapvető problémára: igen nehéz behatárolni ennek a stílusnak a formai kereteit ha értékelésre kerül a sor, ráadásul a swing táncok még nem a verseny-, élsport (lsd. akrobatikus rock & roll, latin és standard táncok stb.) kategóriájába tartoznak. Ugyanaz a szervezet vállalta fel Európában a lindy versenyek megvalósítását, amely a másik swing alapon nyugvó tánc, a boogie-woogie valamint az akrobatikus rock & roll versenyek rendszeres szervezésével is foglalkozik: a WRRC (World Rock & Roll Confederation).

Ahhoz, hogy megértsük, mit takar ez a két táncstílus, Dean Collins életútját kell megvizsgálnunk. A lindy hop kialakulásának kezdetén egy fehér származású fiatalember, Saul Cohen a lindy születési helyén a Savoy Ballroomban és Harlem utcáin tanult meg swinget táncolni (olyannyira, hogy 1935-ben az “Év Táncosa” címet is megkapta). Később, 1937-ben, amikor Californiába költözött magával vitte ezt a New York-i lindy stílust de hamarosan hatással voltak rá (elsősorban) a balboa táncosok, mint például Hal Takier. Mivel aggódott, hogy zsidó származása és neve hátrányt jelenthet táncos és filmes karrierjének, felvette a Dean Collins nevet és megismertette az ottani táncosokat egy új stílussal.

Az USA nyugati partján ugyanis akkor még nemigen ismerték a harlemi savoy style-t, leginkább balboát és camel hopot táncoltak swing zenére. A ’30-as évek végén és a ’40-es években Amerika két partján eltérő módon kezdték el nevezni a swing táncot, két gyűjtőnévvel: “east coast” és “west coast”-nak – de ez akkoriban nem más-más táncot, hanem csak különböző stílus(oka)t jelölt. Dean Collins stílusa egyike volt az ilyen, a “west coast” gyűjtőnévbe tartozóknak.

Rendszerint Collins stílusának a meghatározó eleme volt egy whip (vö. swing out) amelynél a férfi a nőt 2-re indítja el és 5-re forgatja ki (twist) – mialatt a nő (jobb) kezét előre tolja. Fontos, hogy ehhez hasonló lábmunka és érzés társul, mint az autentikus Savoy Style-nál. Az egyetlen különbség, hogy Collins 5-re inkább halad és tol, mint húz. Egyéb karakterisztikus jegyei a stílusnak: gyors lábtechnika, forgások és pörgetések. A testtartás jellegzetessége: a láb közelebb van a partnerhez, mint a fej (ellentétben a savoy style-al). A “hollywood” jelző a táncstílus nevébe úgy került bele, hogy Collins igen sok filmben kapott szerepet, mint táncos és így az ő stílusát a mozi fellegvárához Hollywoodhoz fűzték. Ezért aztán a ’40-es és ’50-es években készült filmeken a vele és táncosaival, követőivel swing és rock & roll zenére táncolt előadásokat manapság egységesen hollywood style néven nevezik. Ezen felvételek túlnyomó többségén Dean Collins partnere Jewel McGowan volt, akit a szakma a valaha élt legjobb, legkisugárzóbb egyéniségű női táncosnak tart – még ma is. 11 éven keresztül táncoltak és filmeztek együtt.

Dean Collins az évek során egy új sajátos stílust alakított ki a lindyből, amelynek a lassú tempójú zenére történő táncváltozata már mint önálló táncnév a west coast swing nevet kapta a keresztségben. Ennek a stílusnak egyik jellemzője, alapja egy 6-os számolási alapú ún. “Sugar push” volt. Ezt a táncot egyébként 1989. január 1-én California állam hivatalos állami táncává nyilvánították. Manapság versenyeken már nemcsak swing, hanem más zenére (blues, cha-cha-cha, funky, disco, pop, rhythm and blues) is táncolják. Mint minden új swing táncnak, kezdetben a west coast swingnek sem volt egységes, mindenki által elfogadott neve. Mind a mai napig használják rá a western swing és a sophisticated swing elnevezést – még a korábbi, ’30-as, ’40-es és ’50-es évek stílusai és elnevezése alapján. A west coast swing nevet Skippy Blair vezette be igazán a köztudatba és tette igazán népszerűvé ezt a táncot. A west coast swingen értünk tehát egy konkrét táncot, saját karakterekkel és beszélhetünk Amerika nyugati partján lévő táncokról összefoglalóan, mint “west coast” táncokról. A tánc főbb jellemzői: a többi swing tánccal ellentétben kifejezetten vonalban táncolják, a férfi kitér a nő útjából átvezetés, figurakivitelezés közben. A zene tempója lassú ( 20-36 BPM ütem/perc), és az évek, évtizedek során sok, a latin versenytáncokból átvett elem, jellemző került bele.

Érdekes módon Dean Collins mindvégig tagadta bárminemű kapcsolatát a west coast swinggel. A swing táncok történetéről, eredetéről, stílusok, táncok megkülönböztetéséről szóló vita során a következőképpen utasította vissza a szerepével kapcsolatos feltételezéseket: “It’s all swing!”.

A west coast swinggel ellentétben az east coast swingről alig lehet találni írásos emléket, leírást – valószínűleg azért, mert ez kezdetben nem egy új tánc volt (csak egy gyűjtőfogalom). Nem volt több, és nem volt más, mint a lindy hop. Feltehetőleg a táncstúdiók döntöttek úgy, hogy ezzel a névvel (east coast) különböztetik meg azt a táncot, amit a keleti parton táncolnak, míg a nyugati parton Collins stílusa a west coast nevet kapta. Ennek oka, mint oly sok minden másnak az életben, a pénz és a politika volt. Táncklubot működtetni és tánctanári engedélyt kapni csak a szövetség engedélyével lehetett (“American Society of Teachers of Dancing” (A.S.T.D.) és “Dance Teachers Business Association”) és csak az kapott zöld utat, aki elfogadta ezen szervezetek útmutatásait (amelyek azonban nem ismerték el táncként a lindy hopot – így “álnéven” kerülhetett csak be egy klub életébe). Az azóta eltelt időszakban persze az east coast swing is saját fejlődésen ment keresztül és egyre jobban elkülönült a többi swing (lindy hop) tánctól.